Dunaújvárosi Kosár Közösség

Belépés / Regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Patakparti farm

Patakparti farm

Akkor egy kicsit rólunk!  A végzettségem állattenyésztő mérnök. Én azt szoktam mondani, hogy elfajzottam mert a családban senki még csak a közelében sincs az állattenyésztésnek. Már az egyetem alatt is tartottunk apával állatokat, birkákat. Az egyetem után először tejelő birkáink voltak, majd megismertem a férjemet ( őt én tettem parasztá) és az ő ötlete alapján jöttek a kecskéink. Rá 1 évre lett az első két tehenünk. A Csoki és a Jersey. Az évek alatt lett két gyeremekünk és nőtt az állat állományunk is. Jelenleg 7 tehenünk van ( holstein fríz, brown swiss, f1) . A hasznos állataink még a három kutyánk a Bodza, Lina és a Bújci illetve Endorfin a cicánk, haszontalan állataink pedig a lovunk Lepke és a Pajti, akik csak úgy vannak, de szeretjük őket. Meg ne feledkezzek a közép kategóriáról, ők az ördög cimborái, akinek volt tudja miről beszélek, a kecskéink. Idén nem ellettek ezért jelenleg kissé haszontalanok. Illetve van még kb. 100 baromfink, ők a kullancs írtóink. Szabadon vannak az egész tanyán. Ami kb. 2.5 ha,  az állatok karámokban vannak, szabadon. A takarmányunk egy részét megtermeljük magunknak. Ezeket nem permetezzük és műtrágyát sem használunk, csak a mi állatainkét visszük ki a földekre. Szóját egyáltalán nem etetünk. Igyekszünk természetes életteret biztosítani az állatainknak. Sok viszontakságon át remélhetőleg már a végleges helyünkön építjük a jövőnket. 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
Vegán (élelmiszer, kozmetikum, tisztítószer)
Tojásmentes (élelmiszer)
Tejmentes (élelmiszer)
Parabénmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Pálmaolajmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Gluténmentes (élelmiszer)
Cukormentes (élelmiszer)
Bio, biodinamikus (élelmiszer)
Állatkísérletmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Előrendelhető
Ár szerint

LIMITÁLT (6DB) Trappista jellegű sajt

Ezek az érlelt sajtjaink minimum 2 hónaposak.  Egy darab sajt kB 500-600 gramm. A sajtok bontatlan, ép vákuum csomagolásban tovább érlelhetőek ìgy még karakteresebbé válik az ízük!

3000 Ft / db
6000 Ft/kg

Mozzarella (300g)

Tehén tejből készült mozzarella. Egy gombóc kB 100gramm. Csomag 300g-os.  Sima vízben, hűtve  tárolva kB. 2 hétig lehet fogyasztani.  Pizzára vagy húsok mellé ajánlom. Pizzánál érdemes előző este hűtőbe egy tányérra kivenni, hogy kicsit szikkadjon, különben eláztathatja a pizza tésztát.  

1780 Ft / csomag
5933.33 Ft/kg

Mozzarella tömböcske (500g)

Hűtve  tárolva kb. 2 hétig lehet fogyasztani.   A tömböcskèk àra sùlymèrès utàn vàltozhat!

5000 Ft2000 Ft / db
4000 Ft/kg

Parenyica

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 230gramm egy darab parenyica. Az ár a súlyméres után változhat!    

1270 Ft / db
5521.74 Ft/kg

Parenyica - "Ati kedvence" 230 g

Ati kedvence Fűszerek: Chili, bors, petrezselyem és pici kakukkfű parenyica sajtba töltve. Füstölés utàn csomagoljuk. 

1000 Ft / db
4347.83 Ft/kg

Parenyica - Mini natúr 150 g

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 150 gramm egy darab parenyica.

830 Ft / db
5533.33 Ft/kg

Parenyica - Mini natùr fonotka 150g

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 150 gramm egy darab parenyica. A kèpen szereplő mèg füstölèsre vàr! Az ár a súlyméres után változhat!  

830 Ft / db
5533.33 Ft/kg

Pataki rudi

Igazi túróból készült finomság. Semmilyen hozzáadott tartósítószert nem tartalmaz.  Étcsokoládés és tejcsokoládés rudit is tudtok rendelni. A diabetikus rudi természetesen étcsokoládéval készül.  Egy diabetikus rudi beltartalma az én számításaim szerint:  243.17 kcal kalória  9.71 g fehérje  14.28g szénhidrát  17.64g zsír A rudi kb. 25-30 grammos. Folyamatosan bővül íz palettánk. Jelenleg az új ìzünk amit rendelni lehet a földimogyorós-karamellás rudi, mogyoró darabkás tejcsokoládèval bevonva.

200 Ft / db
200 Ft/db

Pataki Rudi - Étcsokis - Családi csomag 15 db

Csalàdi csomag az "Édesszájúaknak"! Egy csomagban 15 db ètcsokis rudi található, a màr jòl megszokott ìzben ès minősègben.  Limitàlt mennyisègben lesz kaphatò!  

1950 Ft / csomag
130 Ft/db

Sajtkrém

A sajtkrémünk egy markánsabb ízű kultúrával készül. A kicsöpögtetett sajtkrémet sóval és különböző fűszerekkel ízesítjük és keverjük lágyra.  Egy doboz sajtkrém 200gramm.   

1010 Ft / db
5050 Ft/kg

Sajttál

A sajttálainkon vegyesen találhatóak a sajtjaink. Mindenből igyekszünk egy kicsit rakni.  Gomolya sajtokból találhatók rajta snidlinges, natúr, füstölt, fokhagymás, chilis, lilahagymás, diós és borsos.  Parenyicából natúr, snidlinges vagy chilis.  Töltött parenyicából sonkás, kolbászos, körözöttes, sajtkrémes, ordás-lekváros.  Érlelt sajtból pedig trappista, ementáli és borban érlelt sajt.  

7300 Ft / doboz
7300 Ft/doboz

Sajtválogatás

Különböző sajtkainkból készült válogatás. Egy dobozban 100 gramm sajt található.  Ezekből a sajtokból kerül a dobozokba: Gomolya sajtokból találhatók rajta snidlinges, natúr, füstölt, fokhagymás, chilis, lilahagymás, diós és borsos.  Parenyicából natúr, snidlinges vagy chilis.  Töltött parenyicából sonkás, kolbászos, körözöttes, sajtkrémes, ordás-lekváros.  Érlelt sajtból pedig trappista, ementáli és borban érlelt sajt. 

750 Ft / db
7.5 Ft/g