2018-ban kezdtünk gazdálkodni Németkéren. A terült ahova költöztünk már nagyjából 10 éve teljesen pihentett, vegyszermentesen óvott volt. Mi a kezdetektől kerültük a vegyszerek, műtrágyák használatát, de eleinte konvencionális vetőmagokkal, palántákkal és állatokkal dolgoztunk. A gazdálkodás nem volt tervben még komolyabban ekkor, én mérnök vagyok és bár vonzott a gazdálkodás, nem terveztük ebbe az irányba elmozdulni. A folyamatos tanulás mellett lehetőségünk nyílt hivatalos tenyészetként működnünk és 2019-től vannak fajtatiszta anglo-núbiai kecskéink. A fajtát jámborsága, tetszetőssége, kedves megjelenése és a prémium minőségű teje miatt választottuk. Baromfikat kezdetektől tartottunk és 2019-ben költözött hozzánk Tulipán, a kárpáti borzderes marha. Ebben az időszakban készítettünk már saját részre kecsketejből gomolya sajtokat többféle ízben. A telekméret, ahol a lakunk és ahol az ólak, kifutók vannak 2020-ra elérték az 1 ha-t. Ezen kívül több kisebb területünk van még, de a takarmány jelentős részét vásároljuk. 2021-ben döntöttünk úgy, hogy komolyabban foglalkozunk a gazdálkodással és 2021. júliusában bejelentkeztünk a Biokontroll Hungária Kft. tanúsítási rendszerébe és váltunk hivatalosan is biogazdasággá (ökológiai gazdasággá, tanúsítvány száma: 132386822). A BIO-ra átállás lépései során először a baromfik kapták meg a BIO minősítést és 2021 ősze óta értékesítünk BIO tojást. A baromfi hús, kecsketej is rendelkezik már BIO minősítéssel. A kecskesajtjaink még nem, de ennek oka most csak annyi, hogy az adminisztrációs folyamatot nem vittük végig. A tartási mód, takarmányozás túl is teljesíti a BIO követelményeket. Kecskesajt nálunk szezonális, minden évben áprilistól-novemberig elérhető. A baromfi tojás folyamatos, és 2023-ban BIO baromfi húst is fogunk értékesíteni pucolt, egész kiszerelésben. A kecskesajtból gomolya sajtot készítettünk natúr, fokhagymás, lilahagymás, zöldfűszeres, ízesítéssel. Kecske tejből készítünk krémsajtot is, ami egy kenhető kiváló sajt melyekből natúr, magyaros, zöldfűszeres, fokhagymás készül. Az előbbi termékeinkre a szükséges kisüzemes engedélyekkel rendelkezünk és hamarosan a tehéntejből készült sajtok is felkerülnek a palettára. A 2022. évben érkezett hozzánk Pitypang, a jersey fajtájú tehénke. A marhákat bár BIO takarmányon tartjuk, de nem minősítettek. Nyitottak vagyunk a biodinamikus gazdálodásra ezért használunk biodinamikus preparátumokat is. A preparátum használat erősítése, gyakoriságának emelése a következő évek feladata. A gazdaságot párommal közösen visszük, öt gyermekünk kisebb-nagyobb közreműködésével.