Dunaújvárosi Kosár Közösség

Belépés / Regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Helyben a Jövőnk Szövetkezet

Helyben a Jövőnk Szövetkezet

A "Hazai Kosár" név alatt olyan terméket kínálunk, melyet az ország egy-egy térségének helyi termelői és élelmiszer előállítói nem állítanak elő, azonban kiváló  hazai kiegészítői a helyi kínálatnak. 

A Helyben a Jövőnk Szövetkezet tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy a helyi élelmiszer mellé a hazai élelmiszer kínálatot is feltérképezzük és a helyi kínálat mellé biztosítsuk azok minél szélesebb körű elérhetőségét. Reméljük, hogy az értékrend melletti együttműködésünkben a  DunaKosár termékkínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására. 

Glulu's Free From: 2015-os Debreceni-i Start-up vállalkozás, melyben egy fiatal csapat arra vállalkozott, hogy gluténmentes pékárut állítsanak elő. A gyártás során tartósítószer nélküli, válogatott, minőségi és természetes, kizárólag gluténmentes alapanyagokból összeállított, saját fejlesztésű lisztkeverékeket használnak. Új technológiával, kizárólag édes sütiket, sós snackeket, valamint gyorsfagyasztott péktermékeket készítenek. Szárazárú termékek egésze mentes a gluténtól, tejszármazékoktól és a tojástól, jelentős része pedig cukrot és élesztőt sem tartalmaz, így igen széles rétegnek tudunk rágcsálnivalót kínálni, valamint az IR és FODMAP diétát tartó,  vegán konyhát kedvelők is találnak biztonsággal fogyasztható termékeket. TERMÉKEK 

A Via Naturalis vegán pástétomcsalád legfőbb összetevője a laskagomba (közel 50%), melyet Kecskeméten, Magyarország legnagyobb laskagomba kertészetében termesztünk, vegyszermentesen, a körkörös biomassza alapú gazdaság elvei szerint működő termelési rendszerben. ajánljuk mindenkinek: az új ízek kedvelőinek, azoknak, akiknek fontos az egészséges táplálkozás, speciális étrendet – gluténmentes, tejmentes, vegán – tartanak és legfőképpen a gombaimádóknak! TERMÉKEK

H-Foods Kft: Nyíregyházán működő gyümölcstermesztő és feldolgozó üzem, termékük a sült gyümölcspürék.  A pürék alapja a szabolcsi alma, melyet hőkezelés előtt, finoman rövid ideig sütnek ami a jellegzetes ízvilág kialakításához járul hozzá, valamint  késztermék állagához. 100% természetes hazai alapanyagból készülnek, hozzáadott cukor, és mesterséges anyagok nélkül. Változatosságot adhat a reggeli műzlihez, smoothiek készítéséhez, uzsonnára, deszertként, délutáni nasinak. TERMÉKEK

Nagykun rizs:  A társaság jogelőd szövetkezeteinek létrejötte 1948-ra tehető. Ekkor kezdtek szerveződni azok a földművelő, állattartó csoportok, akik 1949-ben kapták meg működési engedélyüket. A jogelőd termelőszövetkezetek egyesülése által 1974-ben jött létre a „Nagykun” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. 2000-ben a szövetkezeti vagyon 97 %-át nevesítve alakult meg a Nagykun 2000 Mg. Részvénytársaság 430 személy tulajdonaként.  Kínálatukban szerepel fehér és barna rizs, ezek bio változata, valamint bio rizslisztek is.  TERMÉKEK

Multi-Cikória Kft : A tradicionális cikória- feldolgozó és pótkávégyártó, egyedülállóan Magyarországon. A cég eredete 1822-re eredeztethető vissza. Frank Henrik és Fia az Osztrák- Magyar Monarchia országaiban, így Magyarországon is megnyitotta kávészereket gyártó cégét. 1911-ben Kassa, Budapest és Nagykanizsa után Mosonszentjánoson is elindult a gyártás. A gyár megépítése, és az új növény, a cikória elterjesztése pénzt, megélhetést, fejlődést hozott a Hanság ezen vidékére.A két világháború közötti időszak a fellendülés kora volt, mivel a pótkávé olcsóbb volt, mint a babkávé és növekedett iránta az érdeklődés.

A háborús konjunktúra tovább növelte a keresletet.A gyár a második világháborút sértetlenül vészelte át. Az akkor készült termékek, mint a Káró, Enriló, Szent István kávészerek nevei még ma is ismerősként csengenek. A háborút követő 1949-es államosítás után a Magyar Édesipari Vállalaton belül a Budapesti Zamat és Ostyagyár gyáregységeként működött. Majd az üzem 1950-1956-ig csak a cikóriaaszalással foglalkozott, mert a kávégyártáshoz szükséges gépsorait leszerelték és Budapestre szállították.A Magyar Édesipari Vállalat 1971-es átszervezésekor a gyáregységet a Győri Keksz és Ostyagyárhoz csatolták. Terméklistája jelentősen bővült: 12 féle pótkávé mellett, még további 44 féle édesipari terméket állítottak elő, pl. teaízesítőt, krémporokat, cukorkát, pörkölt mogyorót.

A rendszerváltást követő privatizáció során, 1991-ben, a Győri Keksz és Ostyagyárral együtt a United Biscuits tulajdonába került. Az angol tulajdonos több éves mérlegelés után úgy döntött, hogy a profiljába nem illő gyáregységet értékesíti. A patinás cég így 1994-ben magyar-svájci tulajdonba került és MULTI-CIKÓRIA Kft. néven működik.

2021 NYARÁTÓL A VÁLLALKOZÁS AZONBAN MÁR 100%-BAN MAGYAR TULAJDONBA KERÜLT. Tevékenységét továbbra is a tradicionális cikória- feldolgozás és pótkávégyártás határozza meg, mely tevékenységi körben egyedülálló Magyarországon. TERMÉKEK

Az EzerJóFű Gyógynövény Kft. egy tudatos, küldetéssel bíró, az emberek egészséget szolgáló vállalkozás, Zalaegerszegen. Termékeik az első lépéstől az utolsóig „énkezűleg”, féltő gondoskodással készülnek. A felhasznált növényi alapanyagok méregmentesek, mert a gyógynövényeket vadon gyűjtik és termesztik hazánk egyik legtisztább vidékén, Göcsejben.  EzerJóFű tinktúrái = füvek, fák, virágok generációkon átívelő tudása kis üvegcsékbe rejtve. TERMÉKEIK

Cudy Future Kft. Nyíregyházán működik a környezetkímélő tisztítószereketet gyártó cég, a Naturcleaning termékcsoport fejlesztője és gyártója. A környezetvédő szemléletet is hordozó vegyipari cégek között a első egyika, aki hazánkban képviselni kezdi azt a ökológiai fenntarthatósági üzenetet, melyet háztartásokból kikerülő  a kémiai anyagok kibocsájtása okoz. A Naturcleaning termékek összetevői biológiai úton lebomlók, foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet és pálmaolah mentes termékek . Környezettudatos és egyben bőrbarát mosószer, mely a tisztító hatásából sem veszít.   Az országban egyedül biztosítjuk flakon csere programot . A tisztára mosott flakonokat visszagyűjti majd tisztítás után újratölti a flakonokat. Eddig 33 ezer flakon került vissza hozzájuk, mely így a körforgásba visszakerülhet. TERMÉKEIK

GOF HUNGARY - AZ ORSZÁG EGYETLEN ZABFELDOLGOZÓ ÜZEME

Nyíregyházán működik a GOF Hungary Kft, mely az ország egyetlen GLUTÉNMENTES ZABFELDOLGOZÓ üzeme. Demecserben termelik nagy szántóterületen a zabot, melyet más szántóföldi növények pollenjei nem érintik, ezáltal a termesztésben garantált gluténmentes alapanyag. A modern zab feldolgozó üzemben pedig csak zab kerül feldolgozásra, így itt sincs még nyomokban történő szennyeződés sem. Ilyen magas tisztaságú terméket többnyire külföldi termékeket vásárolhatunk. Most azonban élvezhetjük, hogy egy számunkra legközelebbi helyi forrásból, a legkisebb ökológiai teherrel juthat el hozzánk, - és nem csak a gluténérzékenyek számára- ez az egészséges, magas színvonalú zab alapú termék.

A feldolgozás az egész zabszemtől a legkisebb szemcseméretű zablisztig terjed, a gyártás folyamatában mindenhonnan kinyerve az ideális szemcseméretű termékfajtát. Hogyan is képzeljük ezt el: a gyártás az egész zabszemből indul, az első termék a TERMÉKEIK

Az Eden Premium fiatalos csapata már 2014 óta foglalkozik bio- és reformélelmiszerek forgalmazásával, gyártásával, importjával és disztribúciójával a Dél-alföldi régió központjában Szegeden. A cég története azzal a felismeréssel kezdődött, hogy hiányzik a piacról egy márka, amit olyanok is fogyaszthatnak, akiknek valamilyen ételallergiája van, de mellette fiatalos, lendületes, megfizethető és még jó minőségű is. 

A "Hazai Kosár" név alatt olyan terméket kínálunk, melyet az ország egy-egy térségének helyi termelői és élelmiszer előállítói nem állítanak elő, azonban kiváló  hazai kiegészítői a helyi kínálatnak. 

A Helyben a Jövőnk Szövetkezet tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy a helyi élelmiszer mellé a hazai élelmiszer kínálatot is feltérképezzük és a helyi kínálat mellé biztosítsuk azok minél szélesebb körű elérhetőségét. Reméljük, hogy az értékrend melletti együttműködésünkben a  DunaKosár termékkínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására.  TERMÉKEIK. 

 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
Vegán (élelmiszer, kozmetikum, tisztítószer)
Tojásmentes (élelmiszer)
Tejmentes (élelmiszer)
Parabénmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Pálmaolajmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Gluténmentes (élelmiszer)
Cukormentes (élelmiszer)
Bio, biodinamikus (élelmiszer)
Állatkísérletmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Előrendelhető
lejárat közeli termék
vegyszermentes
adalékanyagmentes
Ár szerint

Naturcleaning Padlótisztító Gránátalma 1 liter

Naturcleaning hipoallergén Padlótisztító Pomegranate illattal A leggyorsabban koszolódó felület - és egyúttal a leglátványosabb tisztaság érzetet adó - a padló. Lehet a padlód kő, parketta, hajópadló, linoleum egy alapos felmosás után egyből más érzésed van! Ehhez nyújt segítséget a Naturcleaning Pomegranate Padlótisztítója, mely tökéletesen tisztít, viszont a száradás közben nem szabadulnak fel káros anyagok, így teljesen biztonságosan használható kisgyermekes házban, vagy háziállatok mellett is. VEGÁN - nem tartalmaz állati eredetű anyagokat. HIPOALLERGÉN - olyan összetevőket tartalmaz, amelyek minimalizálják az allergiás reakciók kialakulásának valószínűségét. Alkalmazható: fa padlólap, járólap, csempe, márvány, pvc. Általános felhasználásra készült minden felületű padló tisztítására. Összetevők: 5%-nál kevesebb anionos felületaktív anyag, 5%-nál kevesebb nemionos felületaktív anyag, illatanyag, tartósítószer (Phenoxyethanol). Gyártó: Cudy Future Kft Nyíregyháza

1990 Ft / db
1.99 Ft/ml

Naturcleaning Teafa- Aloe hipoallergén Mosógél -1,5 liter

A Naturcleaning TEAFA ALOE hipoallergén mosógél foszfát-, klór- és parabénmentes, hypoallergen mosószer színes ruhákhoz teafa olajjal és aloeval.  Gépi és kézi mosáshoz egyaránt használhatóak. Nagyon jól, öblíthető, speciális összetételénekköszönhetően öblítő használata nélkül is kellemes illatú, tiszta ruhákat vehetünk fel mosás után. A textíliában nem marad fehér mosószermaradvány. Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat és kizárólag élelmiszeripari színezőanyagot tartalmaz   Gyártó: Cudy Future Kft Nyíregyháza

2450 Ft / db
2450 Ft/l

Naturcleaning Teafa- Aloe hipoallergén Mosógél -3 liter

Jellemzői: -Környezettudatos, bőrkímélő mosószer -Természetesen hatékony -Növényi összetevők -Hypoallergén - Alacsony hőfokon is hatékony - színes ruhákhoz -Gépi és kézi mosáshoz egyaránt alkalmazható -Mosható és bambusz pelenkákhoz is kiváló -foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán -Biológiailag lebomló -Gazdaságosan adagolható -Puha törülközők, bársonyos ruhák -Magyar termék   Teafa olaj: -természetes gombaölő -antibakteriális -vírusölő Leírás: A Naturcleaning  Hipoallergén mosógél színes ruhákhoz foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán, természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj). Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat és kizárólag élelmiszeripari színezőanyagot tartalmaz. Gépi és kézi mosáshoz egyaránt használhatóak. Nagyon jól, öblíthető, speciális összetételének köszönhetően öblítő használata nélkül is kellemes illatú, tiszta, puha tapintású ruhákat vehetünk fel mosás után. A textíliában nem marad fehér mosószermaradvány. A Naturcleaning mosószer színes ruhákhoz teafaolajjal és aloéval hatékonyan tisztítja a ruhákat egészen a szálak mélyén és segíthet megóvni a ruhák színét. Magas tisztító és folttisztító ereje eltávolítja a makacs foltokat is, valamint semlegesíti a kellemetlen szagokat. Naturcleaning Hipoallergén mosószer kíméletesen tisztít, gyapjú és selyem anyagokhoz is tökéletes. Nem tartalmaz celluláz enzimet, így bambusz pelenkák mosására is alkalmas. A Naturcleaning mosógél koncentrátum természetben is előforduló alapanyagokból készült, így kevés mosógél hozzáadásával is tökéletes eredményt érhetünk el. Természetes növényi eredetű összetételének köszönhetően nem szennyezi a környezetet. Nem terheli élővizeinket, hiszen biológiailag teljesen lebomlik. Érzékeny textíliák mosásához hidegvizes mosás mellett is eredményesen alkalmazható.   Gyártó: Cudy Future Kft Nyíregyháza

4790 Ft / db
1596.67 Ft/l

Naturcleaning Univerzális tisztítószer 500 ml (aromaterapy)

A hagyományos tisztítószerekkel szemben a Naturcleaning aromaterápiás tisztító nem vonja be vegyszerekkel a kezelt felületet, így sem a bőröd, sem a bútoraid nem érintkeznek természetellenes anyagokkal. A Naturcleaning Aromaterápiás tisztítószer mandarin-, és cubeba olaj tartalmának köszönhetően gyorsan és biztonságosan tisztít. Hatékonyan távolítja el a zsíros, olajos szennyeződéseket szintetikus összetevők vagy káros maradványok nélkül. Alkalmazás: a készítményt 25-30 cm távolságról permetezzük a tisztítani kívánt felületre, melyet száraz papírtörlővel törüljük le. Alkalmazási terület: minden mosható felület. Gyártó: Cudy Future Kft Nyíregyháza

3050 Ft / db
6100 Ft/l

Naturcleaning WC olaj prémium illatos fürtike 200ml

A tökéletes megoldás a toilet higiéniában! A WC olaj környezetbarát, magyar fejlesztésű és gyártású wc higiéniai termék, vékony filmréteget képez a WC csészéken, ezáltal megakadályozza a szennyeződés, vízkő lerakódását. A WC olaj premium egy természetes, foszfát-, klór- és parabénmentes, pálmaolaj mentes, vegán, biológiailag jól lebomló természetes összetevőkből készült wc higiéniai készítmény. Egyszerű, gyors és higiénikus használatával a wc csészéket, piszoárokat tisztíthatjuk és hosszan tisztán tarthatjuk, hiszen speciális összetevőinek köszönhetően a kezelt felületen vékony filmréteget képez, így megakadályozza az újabb szennyeződések és vízkő lerakódását. Egy-egy használat (kb. 2-5 spricc) akár 48 órás védelmet és friss illatot biztosít, így használata gazdaságosabb bármely más ismert megoldásnál. Használati utasítás: A WC olajat a csészére permetezve a WC csészét tisztítja és megakadályozza az újabb szennyeződések lerakódását. Igy csökkenthetjük a tisztán tartáshoz szükséges vízkőoldó mennyiségét. Kellemes, friss illatot biztosít. Figyelem! Műanyag felületre ne fújjuk! Összetevők: izopropanol

2220 Ft / db
11100 Ft/l

Naturcleaning WC olaj prémium Trópusi 200ml

A tökéletes megoldás a toilet higiéniában! A WC olaj környezetbarát, magyar fejlesztésű és gyártású wc higiéniai termék, vékony filmréteget képez a WC csészéken, ezáltal megakadályozza a szennyeződés, vízkő lerakódását. A WC olaj premium egy természetes, foszfát-, klór- és parabénmentes, pálmaolaj mentes, vegán, biológiailag jól lebomló természetes összetevőkből készült wc higiéniai készítmény. Egyszerű, gyors és higiénikus használatával a wc csészéket, piszoárokat tisztíthatjuk és hosszan tisztán tarthatjuk, hiszen speciális összetevőinek köszönhetően a kezelt felületen vékony filmréteget képez, így megakadályozza az újabb szennyeződések és vízkő lerakódását. Egy-egy használat (kb. 2-5 spricc) akár 48 órás védelmet és friss illatot biztosít, így használata gazdaságosabb bármely más ismert megoldásnál. Használati utasítás: A WC olajat a csészére permetezve a WC csészét tisztítja és megakadályozza az újabb szennyeződések lerakódását. Igy csökkenthetjük a tisztán tartáshoz szükséges vízkőoldó mennyiségét. Kellemes, friss illatot biztosít. Figyelem! Műanyag felületre ne fújjuk! Összetevők: izopropanol

2220 Ft / db
11100 Ft/l

NaTuri - Céklás Chips 50g

Céklából, sárgarépából, hagymából, fokhagymából, kápia paprikából és lenmagból készülő ízes, ropogós lapocskák.. Zöldség chips az átlagostól eltérő módon. A NaTuri aszaltak vezető terméke, mert annyira finom, szinte abbahagyhatatlan. Sokrétűen lehet fogyasztani: tunkolni szószokhoz, salátákat gazdagítani, és krém levesekbe levesbetétként, vagy csak úgy ropogtatni. Kiváló kenyérhelyettesítőként is vendégváró falatoknak, vagy gyerekeknek mini szendvicsek készítésére. Glutén-, cukor-, tej-, tojás-, szójamentes termék Összetevők: cékla (30%), sárgarépa, lenmag, citrom, hagyma, fokhagyma, őrölt pirospaprika, kápia paprika, só Tömeg: 100g  Átlagos tápérték: Energi:1512 kJ / 365 kcal Zsír: 25,4 g , - amelyből telített zsírsavak: 2,2 g,  Szénhidrát: 10,7 g, - amelyből cukrok: 5,8 g Rost: 13 g Fehérje: 12,6 g Só: 0,3 g

1590 Ft / db
31.8 Ft/g

NaTuri - Kakaós Falat 90g

A Kakaós Falat gazdag kakaós ízvilágra és tápláló, növényi alapú összetevőkre épül. Kíméletes aszalással készül, így a kakaó telt aromája koncentrált formában marad meg, miközben a roppanós textúra könnyed és élvezetes marad. Hozzáadott cukor nélkül készül, a természetes alapanyagok ízére támaszkodva. Magas rost- és növényi fehérjetartalmának köszönhetően tápláló, mégis kiegyensúlyozott alternatívát kínál a hagyományos édességek helyett. Sokoldalúan felhasználható: Önmagában, két étkezés között Reggeli mellé, joghurttal vagy gyümölccsel Kiránduláshoz, útravalóként Tudatos nassolnivalóként a nap bármely szakában A Kakaós Falat intenzív, mégis harmonikus élményt kínál – természetes alapokon, kompromisszumok nélkül. Összetevők: sárgarépa, hajdina, datolya, gluténmentes zabpehely, kókuszreszelék, chia mag, kakaó (2,5%), borsófehérje, barnarizsfehérje, őrölt fahéj, őrölt zöld kardamom, só Tömeg: 100g  Átlagos tápérték: Energi: 1707 kJ / 406 kcal Zsír: 11,1 g , - amelyből telített zsírsavak: 7,7 g,  Szénhidrát: 69,2 g, - amelyből cukrok: 24,8 g Rost: 18,3 g Fehérje: 14,0 g Só: 0,4 g

1690 Ft / db
18.78 Ft/g

NaTuri - Sárgarépás Chips 50g

Sárgarépából, hagymából, fokhagymából, kápia paprikából és lenmagból készülő ízes, ropogós lapocskák. Zöldség chips az átlagostól eltérő módon. A NaTuri aszaltak vezető terméke, mert annyira finom, szinte abbahagyhatatlan. Fűszeres ropogtatnivaló lapocskákból álló termék, melyet sokrétűen lehet fogyasztani: tunkolni szószokhoz, salátákat gazdagítani, és krém levesekbe levesbetétként, vagy csak úgy ropogtatni. Glutén-, cukor-, tej-, tojás-, szójamentes termék Összetevők: sárgarépa (36%), lenmag, citrom, hagyma, fokhagyma, őrölt pirospaprika, kápia paprika, só Tömeg: 100g  Átlagos tápérték: Energi:1493 kJ / 360 kcal Zsír: 25,4 g , - amelyből telített zsírsavak: 2,2 g,  Szénhidrát: 10,7 g, - amelyből cukrok: 5,2 g Rost: 17,2 g Fehérje: 11,8 g Só: 0,3 g

1590 Ft / db
31.8 Ft/g
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-10-15
Rendelhető 2026-10-06-ig

R. Steiner Új szellemiség és Krisztus élmény a XX. sz.-ban

Hét előadás  ( Dornach, 1920. október 17-31. )  Első előadás: Kitüntettt pontok felfedezése a világtörténelemben mint szimptomatikus történelemszemlélet. A keleti szellemi élet utóhatásai. Közép- és Nyigat-Európában. Platonizmus és arisztotelizmus. Kelet kultúrája : az én-érzés tompa átélése, az én a gondolkodás, érzés, akarat szintje felett áll. Nyugat kultúrája : az én belefúródik a külső tényekbe, a gondolkodás, érzés, akarat szintje alatt hat, Közép kultúrája: az én világos, teljes megértése, belső megragadása. Egyén vagy tömeg kérédse. A Kelet, -Nyugat, és Közép-Európában élők adottságai, lehetőségei. A beavatási kultúra feladatai.  Második előadás: Az emberi individualitás fontossága korunkban. Az  én -tudat fejlődése a XV. század óta. A történelmi hármas tagozódás: Nyugaton gazdasági gondolkodás, amely mindent eláraszt, Keleten a - ma már dekadenciába fordult - szellemi vallásos jelleg, Közép a régi Rómából örökölt politikai-jogi-állami beállítódás. A hármas tagozódás tudatosulása ellenében ható szellemi lények a nyugati és a keleti emberben.  Harmadik előadás: Ami a római világbirodalomban kaotikusan együtt élt, az három részre szakadt. A három áramlat kialakulása a npvándorlás viharában. A világban elterjedt az új gazadsági élet, amely elevenen hat, egy kihunyó ( kinyilatkozáson alapuló )  szellemi élet, és egy Rómától örökölt, elavult jogi-politiai- állami szemlélet. Közép-Európának egy önmagában eleven, saját gyökereiből kinövő szellemi életet kellene felnevelnie. A hármas tagozódás tudatosulása ellenében ható szellemi lények a Közép embereiben.  Negyedik előadás: Schiller Esztétikai levelei és Goethe A zöld kígyóról és a szép Liliomról szóló meséje közötti összefüggés. Schiller küzdelme a Nyugat szellemivel, Goethe küzdelme a kelet szellemeivel. A szociális organizmus hármas tagozódásának előérzete. A modern gazadsági élet valódi természete. A gazdasági gondolkodás a modern korban pusztító elem, ezért folytonosan szembe kell helyezni vele a szociális organizmus szellemi tagjának építő elemét.  Ötödik előadás : Az emberiség lemondott arról, hogy a világ jelenségeiben észlelje a szellemit. Az intelektualizmus, mint köztes állapot. Az intelektus nem a megismerést szolgálja. az emberiségfejlődés menete Keleten, Nyugaton, és a Közép régiójában. Csak ha belülről értjük meg az emberiségfejlődés menetét, akkor ismerjük fel a hármas tagozódás szükségszerűségét. Imaginációs, inspiráció, intuíció.  Hatodik előadás: A Golgotai Misztérium ténye. Krisztus megértésének alakulása a gnózistól a jelenkorig. Róma, a római tekintélyelv tovább élése az egyházban és a mai tudományos életben. A kinyilatkoztatások iránti fogékonyság Keleten, a csak a gazdaságban rejlő fogékonyság észsezrűség Nyugaton, a Közép szellemiségének megsemmisülése Közép-Európában. Új szellemi élet kialakítása a megsemmisültből és Krisztus meglátása.  Hetedik előadás: A küszöbön álló Krisztus-élmény  a XX. században. A nemzeti sovinizmus szellemi háttere. Szellem-én, életszellem, szellemember. A belső világ csíraszerű előkészítése, hohgy a jövőben a külső is megfelelően tudjon alakulni. 

3300 Ft / db
3300 Ft/db

Regeneratív kultúrák létrehozása és gondozása

Daniel Christian Wahl részletgazdag és inspiráló könyvében, mely a REGENERATÍV KULTÚRÁK LÉTREHOZÁSA ÉS GONDOZÁSNAK széleskörű ötlet gyűjteménye,  megszólít minden embert kit-kit saját tevékenykedő területén: - a környezeti nevelőket, - fenntarthatósági menedzsereket, - zöld aktivistákat, - ökológiai szemléletű gazdákat,  - zöld startupok álmodóit,  - a zöld városvezetőket,  - de még az innovációkkal kísérletező designereket és építészeket is.  A könyv írója szerint civilizációnk katasztrófája nem végzetszerű. Megvan a képességünk arra, hogy úgy tervezzük és szervezzük meg saját társadalmunkat, hogy védjük, támogassuk, és ünnepeljük az életet. Ez a könyv értékes hozzájárulás ahhoz  a diskorzushoz, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy vállalkozásainkat, gazdaságainkat és technológiánkat - valójában egész kultúránkat- úgy alakítsuk át, hogy azok ne pusztító, hanem regeneratív jellegűek legyenek.    Olyan kérdéseket mer újra, kitartóan, de szelíden feltenni, amikre még mindig keressük a válaszokat.  Kik vagyunk mi? Mik vagyunk? Az volt a szerepünk itt ezen a bolygón, hogy egyszerűen kibányásszuk a szenet, és azt a légkörbe juttassuk, majd elpusztuljunk? Ha a vitáink nem haladják meg a neoklasszikus (19. sz utolsó és a 20. sz első harmadának közgazdaságtan iskolája ) közgazdaságtan nyelvezetét, akkor végünk van. Mert nem lehet gazdasági érveket felhozni az emberi túlélés mellett, hanem spirituális érvekkel kell kiállni az emberi túlélés mellett.    Sürgősen össze kell jönnünk, hogy beszélgetéseket folytassunk arról, milyen jövőt szeretnénk az emberiség számára. El kell gondolkodnunk azon, hogy megteremtsük ezt a jövőt. . (... ) Újra fel kell fedeznünk az emberi közösség közös alapját. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egy olyan jövőt teremtünk közös erővel, amelyben érdemes élni. Szükségünk van egy közös narrativára arról, hogy kik vagyunk, és miért érdemes fennmaradnunk,  egy olyan közös történetre, amely elég erős ahhoz, hogy mindannyiunkat innovatívvá kreatívvá, és együttműködővé tegyen, miközben kérdéseket teszünk fel a miértről, hogyanról, mikorról és holról.  A könyv a Profilantrop Egyesület gondozásában jelent meg. ( 2022 )  Puhaborító, A/5 429.o 

4600 Ft / db
4600 Ft/db
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-10-15
Rendelhető 2026-10-06-ig

Rudolf Steiner: Néppedagógiai előadások

Az emberek szabaddá és önállóvá válása ma éppen olyan égető kérdés, mint száz évvel ezelőtt. Rudolf Steiner megállapításai a nevelés és a minket körülvevő világ állapota közötti összefüggésről az általános emberire való képzés szükségességét mondják ki. Mi is ez? Megjelenik mindez a mai Waldorf-iskolákban? „…hogyan kell visszatérnünk egy közvetlenül az emberből kiinduló, az emberlény, nevezetesen a felnövekvő emberlény intuitív megismeréséhez …”? A pedagógia és társadalmi összefüggések hogyan mozdítják mindezt elő vagy lehetetlenítik éppen el. Talán a három előadásban vázolt és követelt változások hordereje lehet az oka annak, hogy ezek az előadások eddig nem kaptak elegendő figyelmet.

3000 Ft / db
3000 Ft/db