Dunaújvárosi Kosár Közösség

Belépés / Regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Helyben a Jövőnk Szövetkezet

Helyben a Jövőnk Szövetkezet

A "Hazai Kosár" név alatt olyan terméket kínálunk, melyet az ország egy-egy térségének helyi termelői és élelmiszer előállítói nem állítanak elő, azonban kiváló  hazai kiegészítői a helyi kínálatnak. 

A Helyben a Jövőnk Szövetkezet tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy a helyi élelmiszer mellé a hazai élelmiszer kínálatot is feltérképezzük és a helyi kínálat mellé biztosítsuk azok minél szélesebb körű elérhetőségét. Reméljük, hogy az értékrend melletti együttműködésünkben a  DunaKosár termékkínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására. 

Glulu's Free From: 2015-os Debreceni-i Start-up vállalkozás, melyben egy fiatal csapat arra vállalkozott, hogy gluténmentes pékárut állítsanak elő. A gyártás során tartósítószer nélküli, válogatott, minőségi és természetes, kizárólag gluténmentes alapanyagokból összeállított, saját fejlesztésű lisztkeverékeket használnak. Új technológiával, kizárólag édes sütiket, sós snackeket, valamint gyorsfagyasztott péktermékeket készítenek. Szárazárú termékek egésze mentes a gluténtól, tejszármazékoktól és a tojástól, jelentős része pedig cukrot és élesztőt sem tartalmaz, így igen széles rétegnek tudunk rágcsálnivalót kínálni, valamint az IR és FODMAP diétát tartó,  vegán konyhát kedvelők is találnak biztonsággal fogyasztható termékeket. TERMÉKEK 

A Via Naturalis vegán pástétomcsalád legfőbb összetevője a laskagomba (közel 50%), melyet Kecskeméten, Magyarország legnagyobb laskagomba kertészetében termesztünk, vegyszermentesen, a körkörös biomassza alapú gazdaság elvei szerint működő termelési rendszerben. ajánljuk mindenkinek: az új ízek kedvelőinek, azoknak, akiknek fontos az egészséges táplálkozás, speciális étrendet – gluténmentes, tejmentes, vegán – tartanak és legfőképpen a gombaimádóknak! TERMÉKEK

H-Foods Kft: Nyíregyházán működő gyümölcstermesztő és feldolgozó üzem, termékük a sült gyümölcspürék.  A pürék alapja a szabolcsi alma, melyet hőkezelés előtt, finoman rövid ideig sütnek ami a jellegzetes ízvilág kialakításához járul hozzá, valamint  késztermék állagához. 100% természetes hazai alapanyagból készülnek, hozzáadott cukor, és mesterséges anyagok nélkül. Változatosságot adhat a reggeli műzlihez, smoothiek készítéséhez, uzsonnára, deszertként, délutáni nasinak. TERMÉKEK

Nagykun rizs:  A társaság jogelőd szövetkezeteinek létrejötte 1948-ra tehető. Ekkor kezdtek szerveződni azok a földművelő, állattartó csoportok, akik 1949-ben kapták meg működési engedélyüket. A jogelőd termelőszövetkezetek egyesülése által 1974-ben jött létre a „Nagykun” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. 2000-ben a szövetkezeti vagyon 97 %-át nevesítve alakult meg a Nagykun 2000 Mg. Részvénytársaság 430 személy tulajdonaként.  Kínálatukban szerepel fehér és barna rizs, ezek bio változata, valamint bio rizslisztek is.  TERMÉKEK

Multi-Cikória Kft : A tradicionális cikória- feldolgozó és pótkávégyártó, egyedülállóan Magyarországon. A cég eredete 1822-re eredeztethető vissza. Frank Henrik és Fia az Osztrák- Magyar Monarchia országaiban, így Magyarországon is megnyitotta kávészereket gyártó cégét. 1911-ben Kassa, Budapest és Nagykanizsa után Mosonszentjánoson is elindult a gyártás. A gyár megépítése, és az új növény, a cikória elterjesztése pénzt, megélhetést, fejlődést hozott a Hanság ezen vidékére.A két világháború közötti időszak a fellendülés kora volt, mivel a pótkávé olcsóbb volt, mint a babkávé és növekedett iránta az érdeklődés.

A háborús konjunktúra tovább növelte a keresletet.A gyár a második világháborút sértetlenül vészelte át. Az akkor készült termékek, mint a Káró, Enriló, Szent István kávészerek nevei még ma is ismerősként csengenek. A háborút követő 1949-es államosítás után a Magyar Édesipari Vállalaton belül a Budapesti Zamat és Ostyagyár gyáregységeként működött. Majd az üzem 1950-1956-ig csak a cikóriaaszalással foglalkozott, mert a kávégyártáshoz szükséges gépsorait leszerelték és Budapestre szállították.A Magyar Édesipari Vállalat 1971-es átszervezésekor a gyáregységet a Győri Keksz és Ostyagyárhoz csatolták. Terméklistája jelentősen bővült: 12 féle pótkávé mellett, még további 44 féle édesipari terméket állítottak elő, pl. teaízesítőt, krémporokat, cukorkát, pörkölt mogyorót.

A rendszerváltást követő privatizáció során, 1991-ben, a Győri Keksz és Ostyagyárral együtt a United Biscuits tulajdonába került. Az angol tulajdonos több éves mérlegelés után úgy döntött, hogy a profiljába nem illő gyáregységet értékesíti. A patinás cég így 1994-ben magyar-svájci tulajdonba került és MULTI-CIKÓRIA Kft. néven működik.

2021 NYARÁTÓL A VÁLLALKOZÁS AZONBAN MÁR 100%-BAN MAGYAR TULAJDONBA KERÜLT. Tevékenységét továbbra is a tradicionális cikória- feldolgozás és pótkávégyártás határozza meg, mely tevékenységi körben egyedülálló Magyarországon. TERMÉKEK

Az EzerJóFű Gyógynövény Kft. egy tudatos, küldetéssel bíró, az emberek egészséget szolgáló vállalkozás, Zalaegerszegen. Termékeik az első lépéstől az utolsóig „énkezűleg”, féltő gondoskodással készülnek. A felhasznált növényi alapanyagok méregmentesek, mert a gyógynövényeket vadon gyűjtik és termesztik hazánk egyik legtisztább vidékén, Göcsejben.  EzerJóFű tinktúrái = füvek, fák, virágok generációkon átívelő tudása kis üvegcsékbe rejtve. TERMÉKEIK

Cudy Future Kft. Nyíregyházán működik a környezetkímélő tisztítószereketet gyártó cég, a Naturcleaning termékcsoport fejlesztője és gyártója. A környezetvédő szemléletet is hordozó vegyipari cégek között a első egyika, aki hazánkban képviselni kezdi azt a ökológiai fenntarthatósági üzenetet, melyet háztartásokból kikerülő  a kémiai anyagok kibocsájtása okoz. A Naturcleaning termékek összetevői biológiai úton lebomlók, foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet és pálmaolah mentes termékek . Környezettudatos és egyben bőrbarát mosószer, mely a tisztító hatásából sem veszít.   Az országban egyedül biztosítjuk flakon csere programot . A tisztára mosott flakonokat visszagyűjti majd tisztítás után újratölti a flakonokat. Eddig 33 ezer flakon került vissza hozzájuk, mely így a körforgásba visszakerülhet. TERMÉKEIK

GOF HUNGARY - AZ ORSZÁG EGYETLEN ZABFELDOLGOZÓ ÜZEME

Nyíregyházán működik a GOF Hungary Kft, mely az ország egyetlen GLUTÉNMENTES ZABFELDOLGOZÓ üzeme. Demecserben termelik nagy szántóterületen a zabot, melyet más szántóföldi növények pollenjei nem érintik, ezáltal a termesztésben garantált gluténmentes alapanyag. A modern zab feldolgozó üzemben pedig csak zab kerül feldolgozásra, így itt sincs még nyomokban történő szennyeződés sem. Ilyen magas tisztaságú terméket többnyire külföldi termékeket vásárolhatunk. Most azonban élvezhetjük, hogy egy számunkra legközelebbi helyi forrásból, a legkisebb ökológiai teherrel juthat el hozzánk, - és nem csak a gluténérzékenyek számára- ez az egészséges, magas színvonalú zab alapú termék.

A feldolgozás az egész zabszemtől a legkisebb szemcseméretű zablisztig terjed, a gyártás folyamatában mindenhonnan kinyerve az ideális szemcseméretű termékfajtát. Hogyan is képzeljük ezt el: a gyártás az egész zabszemből indul, az első termék a TERMÉKEIK

Az Eden Premium fiatalos csapata már 2014 óta foglalkozik bio- és reformélelmiszerek forgalmazásával, gyártásával, importjával és disztribúciójával a Dél-alföldi régió központjában Szegeden. A cég története azzal a felismeréssel kezdődött, hogy hiányzik a piacról egy márka, amit olyanok is fogyaszthatnak, akiknek valamilyen ételallergiája van, de mellette fiatalos, lendületes, megfizethető és még jó minőségű is. 

A "Hazai Kosár" név alatt olyan terméket kínálunk, melyet az ország egy-egy térségének helyi termelői és élelmiszer előállítói nem állítanak elő, azonban kiváló  hazai kiegészítői a helyi kínálatnak. 

A Helyben a Jövőnk Szövetkezet tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy a helyi élelmiszer mellé a hazai élelmiszer kínálatot is feltérképezzük és a helyi kínálat mellé biztosítsuk azok minél szélesebb körű elérhetőségét. Reméljük, hogy az értékrend melletti együttműködésünkben a  DunaKosár termékkínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására.  TERMÉKEIK. 

 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
Vegán (élelmiszer, kozmetikum, tisztítószer)
Tojásmentes (élelmiszer)
Tejmentes (élelmiszer)
Parabénmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Pálmaolajmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Gluténmentes (élelmiszer)
Cukormentes (élelmiszer)
Bio, biodinamikus (élelmiszer)
Állatkísérletmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Előrendelhető
lejárat közeli termék
vegyszermentes
adalékanyagmentes
Ár szerint

ViaNaturális -Laskagomba pástétom -Tokaji boros -100g

Alapösszetevők: friss laskagomba, vöröshagyma, pálmazsír, napraforgóolaj, porított gomba, fűszerek. Az alapösszetétel mellett 6,5 %-ban - Tokaj Hegyaljáról származó - furmintot tartalmaz, ezért enyhén savanykás, boros íze van. A gyártási körülményekből adódóan a pástétomnak alkoholtartalma azonban nincs. A savasság szabályzására kevés hozzáadott cukrot tartalmaz, ezért 2,6 g/100g a cukortartalma. Élelmi rosttartalma 6,0 g/100g. A Via Naturalis család kizárólag gombából és növényi eredetű anyagokból készül, ezért vegetáriánusok is fogyaszthatják. Legfőbb összetevője a friss laskagomba, amelyet Kecskeméten, Magyarország legnagyobb laskagomba termesztésében termesztenek teljesen vegyszermentes technológiával... Számszerűsítve a teljes tömeg több mint 40 %-át a laskagomba teszi ki, ami a pástétomnak intenzív gomba ízt ad, sőt a gomba rostok által élelmi rostforrás. A friss laskagombával szemben a pástétom hosszú ideig eltartható, és feldolgozás mellett is megtartja a friss gomba legtöbb előnyös tulajdonságát. A termék nem tartalmaz glutént, mesterséges anyagokat, ízfokozót, színezéket és allergén anyagokat. Energiatartalma a húspástétomokhoz, margarinokhoz képest alacsony, és kifejezetten kevés cukrot tartalmaz. Ez biztosítja azt a kettőséget, hogy miközben a laskagomba pástétomok alapvetően kényelmi termékek, megfelelnek az egészséges táplálkozás által megszabott legtöbb elvárásnak. vegán gluténmentes élelmi rostforrás alacsony energia és cukortartalmú termék A laskagomba pástétom család egyedülálló a hazai piacon, mivel ehhez hasonló termék ezen – sőt más piacokon sem - nem található. Terméket ajánljuk mindenkinek, egyéneknek, családoknak, új ízeket keresőknek, vagy azoknak, akiknek fontos az egészséges táplálkozás, esetleg speciális étrendet/gluténmentes, vegetáriánus/ tartanak. Tárolás Az egyedi termék 100 g-os aluzil dobozban van, tárolásnál hűtést nem igényel, azonban felbontás után hűtve tárolandó és 3 napon belül el kell fogyasztani.   A friss laskagomba az egészséges táplálkozás fontos eleme. Nem tartalmaz koleszterint, viszont ásványi sókban gazdag, továbbá fehérjéit alkotó aminosavak mennyisége és egymáshoz való aránya megegyezik az állati fehérjékkel. Alacsony az energiatartalma.   Felhasználási javaslatok: A pástétom kenyérre vagy pirítósra kenve azonnal fogyasztható, de készíthetünk belőle meleg szendvicset, gombakrém levest. Hova tovább sós kenyér- és pogácsatésztákhoz keverve ízletes különleges fogásokat tudunk előállítani belőle. Átlagos tápérték 100 g termékben: Energia: 218 kcal Fehérje: 1,8 g Szénhidrát: 11,9 g ebből cukor: 2,6 g Zsír: 18,3 g ebből telített zsírsav: 7,7 g Élelmi rost: 6,0 g Nátrium: 0,5 g Száraz és hűvős helyen tárolandó. Gyártó: Pilse-Nagy Kft Kecskemét

820 Ft / db
82 Ft/dkg

Vogel:Az ember megvalósulása a szociális organizmusban

Szociál-antropológiai tanulmányok a kultúra-, jog- és gazdasági élet területén.  Előszó Az emberiség történelme és azok a kultúrák, amelyeket létrehozott, géniuszának tanubizonyságai - " egy nahy hitvallás töredékei". Visszatekintve átérezhetjük, hogy a népeket a múltban a történekem folyama hordozta, hogy a kultúrák felvirágzása és lehanyatlása ahhoz hasonlóan változhatatlannak tűnő ritmusokban ment végbe, mint létesülés és elmmúlás a természetben.  Az Újkor kezdetével alapvető alakulás zajlott le. Ma, a huszadik században,  atörténés súlypontja magába az emberiségbe áthelyeződve jelenik meg. A történelem szelleme mintegy már nem kívülről hat, ami az embereket cselekvésre űzi, az olyan logikai-ideológiai rendszereknek az önállósult következménye, amelyek " tudományként "messzemenően emancipálódtak létrehozójuktól. A tudomány gondolkodik, nem az ember.... Lothar Vogel könyvét elsősorban olyan szülőknek ajánljuk, akik nem akarnak lemondani arról, hogy gyermekeik szabad iskolákban nevelkedhessenek, és olyan tanároknak, akik szabad emberként, szabadságban szeretnék nevelni és oktatni a rájuk bízott gyerekeket. Szabad iskola ma még nem létezik, de a jövő számára reális lehetőséget jelent. Lothar Vogel könyve a Waldorf Iskolák tanárai számára lehetőséget teremt arra, hogy az embertant mintegy kitágítva, kiegészítsék a szociál-antropológia tudományával, hogy az iskolát elhagyó ifjak a szociális kérdés megértésével, önbizalommal és az emberek iránti bizalommal, tetterősen álljanak bele a jelenkor szociális életviszonyaiba, és tudják munkájukat végezni. Tartalom:  I. rész: A gazdaság szociális antropológiája és fenomenológiája 1.A munka 2.A gazdaság alapjai 3.A gazdaság funkciója 4.A gazdasági válságok 5.Történelmi példák az inflációra és a deflációra 6.A gazdaság a maga szociálisösszefonódásában  7. A pénz- és földkamattörténelmének motívumai 8.Az ember megvalósulása a gazdasági életben  II. rész : Kultúr- , jog- és szociáltörténeti vizsgálódások 1. A kulturális antropológiához 2. A nagy keleti kúltúrák 3. Európa. megszületése 4. A kelta-germán korszak 5. A korai és virágzó középkor  6. A kései középkor 7. A 16.század szociális harca 8. Az újkor 9. A szociális műalkotás, a közép- európai szellemi életválasza a francia forrdalomra 10. Harc a szabadságért  11. Kapitalizmus-kommunizmis 12. A szociális hármas tagozódás kialakulásának fejlődési lépései III. rész : A szabdság szociális rendje 1. Az ember Én-organizációja, ismeretelméleti bevezetés  2. A szellemi élet 3.A kultúra rendje 4. A jog élete 5. A gazdaság asszociatív lénye

6000 Ft / db
6000 Ft/db

Zöldbolt Citromsav 0,5kg

Környezetbarát vízkőoldó szer. Vízkőoldásra, gyümölcsfoltok eltávolítására, szaniterek higiénikus tisztítására egyaránt megfelelő. A citromsav kiváló vízkőoldó, és sok szempontból jobb mint az ecet. Ez a természetes gyenge sav minden fajta felület (fém, csempe, műanyag, stb.) vízkőtelenítésére alkalmas. Tökéletesen használható bármilyen felület vízkőtelenítésére. 1 kg citromsav = 33 liter 10%-os ecet* GMO-mentes citromsav.  Kitisztíthatjuk vele a kávé- és teafőzőket is, mert utána nem marad az ecethez hasonló savanyú szag a készülékben. A citromsav jól oldódik vízben, vizes oldata folttisztításra és fehérítésre is használható. Edények, mosogató- és mosdótálca valamint wc-kagyló tisztításához szórj kevés citromsavat egy vizes szivacsra vagy súrolóra és cseppents hozzá pár csepp mosogatószert.Garantált a tisztaság!  Ártalmatlanságát szemlélteti az is, hogy a citromsav tiszta, élelmiszeripari alapanyag. Összetétele: 100% citromsav-anhidrát Felhasználás: Vízkőoldáshoz vizezd meg, majd szórd be a felületet citromsavval, ezután szükség szerint súrold. Mosógép vízkőtelenítéséhez tegyél 2-3 evőkanál citromsavat az üres dobba és ruhák nélkül indíts  el egy 40 °C-os rövid programot.  

1950 Ft / db
3900 Ft/kg

Zöldbolt Szódabikarbóna 0,5kg

  Környezetbarát konyhai és fürdőszobai tisztítószer és szagtalanító. A szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát) ősidők óta használt természetes tisztítószer. Felhasználható zsírfoltok, kávé- és teafoltok eltávolítására, edény- és sütőtisztításra, leégett ételmaradékok eltávolítására, csempe, mosdó, WC tisztítására. A szódabikarbóna (NaHCO3) gyengén lúgos, meleg vízben jól oldódó anyag. Jó nedvszívó, zsíroldó és szagtalanító hatású, a környezetre ártalmatlan. Kevésbé lúgos mint a mosószóda, és jobban oldódik a vízben. Felhasználás: Készíts tömény, melegvizes oldatot, vagy kis vízzel pépet, majd kend be a tisztítandó felületet, ezután hagyd állni, szükség szerint súrold a felületet. Makacs szennyeződések tisztítására spriccelős flakonban feloldhatjuk, és közvetlenül a felületre fújhatjuk. A feltüntetett származási ország a szódabikarbóna előállításának országát jelöli. (Ez a lehetséges legközelebbi beszerzési forrás.) A készterméket Magyarországon szereljük ki. Teljesen GMO-mentes termék! Az alapanyag beszerzése és a gyártás során semmilyen génmódosított szervezetet nem használnak fel.* Néhány további  ötlet a szódabikarbóna használatára: 1.  A zsírfoltra öntsünk lobogó forró vizet, azután szórjunk rá száraz szódabikarbónát és súroljuk le.  2.  A friss zsírfoltot szódabikarbónás vízzel töröljük le a bőrkárpitról, majd több réteg nedvszívó papírral itassuk fel a nedvességet.  3.  Leégett étel maradványait eltüntethetjük, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralunk. Miután kihűlt, az edényt könnyedén kitisztíthatjuk.  4.  A kávé- és teafoltot nedves szivacsra szórt szódabikarbónával könnyen eltávolíthatjuk.  5.  Rozsdamentes acéledényt szintén tisztíthatunk szódabikarbónával.  6.  A csempére tapadt makacs szennyeződéseket nedves rongyra szórt szódabikarbónával dörzsölhetjük le. 7.  A hűtőgép tisztításához forró vízben oldott szódabikarbónát használjunk. Ha kis tálkában szódabikarbónát helyezünk a hűtőbe, két tisztítás között is eltünteti a kellemetlen szagokat. 8.  A sütő kitisztításához szódabikarbóna és víz keverékéből készítsünk pasztát, kenjük a még forró sütő belsejére. Amikor megszáradt, tisztítsuk ki forró vízzel és kefével. Végül töröljük ki a sütőt egy púpos kanál szódabikarbóna és egy csésze víz keverékével.  9.  A fürdőszobában a fényes felületeket szódabikarbónával, forró vízzel és erős kefével súroljuk.  10. A benedvesített vécékagylóba szórjunk szódabikarbónát, majd csutakoljuk ki kefével. 11. 2-3 liter meleg vízben oldjunk fel egy csésze szódabikarbónát, ezzel mossuk lábunkat.  12. A szódabikarbóna kitűnő izzadásgátló. Fürdés után még nyirkos bőrünket egy kis pamutdarabra tett szódabikarbónával töröljük át. Gyártó: Zöldbolt Kiszerelés: 500 g  

765 Ft / db
1530 Ft/kg