Dunaújvárosi Kosár Közösség

Belépés / Regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Helyben a Jövőnk Szövetkezet

Helyben a Jövőnk Szövetkezet

A "Hazai Kosár" név alatt olyan terméket kínálunk, melyet az ország egy-egy térségének helyi termelői és élelmiszer előállítói nem állítanak elő, azonban kiváló  hazai kiegészítői a helyi kínálatnak. 

A Helyben a Jövőnk Szövetkezet tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy a helyi élelmiszer mellé a hazai élelmiszer kínálatot is feltérképezzük és a helyi kínálat mellé biztosítsuk azok minél szélesebb körű elérhetőségét. Reméljük, hogy az értékrend melletti együttműködésünkben a  DunaKosár termékkínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására. 

Glulu's Free From: 2015-os Debreceni-i Start-up vállalkozás, melyben egy fiatal csapat arra vállalkozott, hogy gluténmentes pékárut állítsanak elő. A gyártás során tartósítószer nélküli, válogatott, minőségi és természetes, kizárólag gluténmentes alapanyagokból összeállított, saját fejlesztésű lisztkeverékeket használnak. Új technológiával, kizárólag édes sütiket, sós snackeket, valamint gyorsfagyasztott péktermékeket készítenek. Szárazárú termékek egésze mentes a gluténtól, tejszármazékoktól és a tojástól, jelentős része pedig cukrot és élesztőt sem tartalmaz, így igen széles rétegnek tudunk rágcsálnivalót kínálni, valamint az IR és FODMAP diétát tartó,  vegán konyhát kedvelők is találnak biztonsággal fogyasztható termékeket. TERMÉKEK 

A Via Naturalis vegán pástétomcsalád legfőbb összetevője a laskagomba (közel 50%), melyet Kecskeméten, Magyarország legnagyobb laskagomba kertészetében termesztünk, vegyszermentesen, a körkörös biomassza alapú gazdaság elvei szerint működő termelési rendszerben. ajánljuk mindenkinek: az új ízek kedvelőinek, azoknak, akiknek fontos az egészséges táplálkozás, speciális étrendet – gluténmentes, tejmentes, vegán – tartanak és legfőképpen a gombaimádóknak! TERMÉKEK

H-Foods Kft: Nyíregyházán működő gyümölcstermesztő és feldolgozó üzem, termékük a sült gyümölcspürék.  A pürék alapja a szabolcsi alma, melyet hőkezelés előtt, finoman rövid ideig sütnek ami a jellegzetes ízvilág kialakításához járul hozzá, valamint  késztermék állagához. 100% természetes hazai alapanyagból készülnek, hozzáadott cukor, és mesterséges anyagok nélkül. Változatosságot adhat a reggeli műzlihez, smoothiek készítéséhez, uzsonnára, deszertként, délutáni nasinak. TERMÉKEK

Nagykun rizs:  A társaság jogelőd szövetkezeteinek létrejötte 1948-ra tehető. Ekkor kezdtek szerveződni azok a földművelő, állattartó csoportok, akik 1949-ben kapták meg működési engedélyüket. A jogelőd termelőszövetkezetek egyesülése által 1974-ben jött létre a „Nagykun” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. 2000-ben a szövetkezeti vagyon 97 %-át nevesítve alakult meg a Nagykun 2000 Mg. Részvénytársaság 430 személy tulajdonaként.  Kínálatukban szerepel fehér és barna rizs, ezek bio változata, valamint bio rizslisztek is.  TERMÉKEK

Multi-Cikória Kft : A tradicionális cikória- feldolgozó és pótkávégyártó, egyedülállóan Magyarországon. A cég eredete 1822-re eredeztethető vissza. Frank Henrik és Fia az Osztrák- Magyar Monarchia országaiban, így Magyarországon is megnyitotta kávészereket gyártó cégét. 1911-ben Kassa, Budapest és Nagykanizsa után Mosonszentjánoson is elindult a gyártás. A gyár megépítése, és az új növény, a cikória elterjesztése pénzt, megélhetést, fejlődést hozott a Hanság ezen vidékére.A két világháború közötti időszak a fellendülés kora volt, mivel a pótkávé olcsóbb volt, mint a babkávé és növekedett iránta az érdeklődés.

A háborús konjunktúra tovább növelte a keresletet.A gyár a második világháborút sértetlenül vészelte át. Az akkor készült termékek, mint a Káró, Enriló, Szent István kávészerek nevei még ma is ismerősként csengenek. A háborút követő 1949-es államosítás után a Magyar Édesipari Vállalaton belül a Budapesti Zamat és Ostyagyár gyáregységeként működött. Majd az üzem 1950-1956-ig csak a cikóriaaszalással foglalkozott, mert a kávégyártáshoz szükséges gépsorait leszerelték és Budapestre szállították.A Magyar Édesipari Vállalat 1971-es átszervezésekor a gyáregységet a Győri Keksz és Ostyagyárhoz csatolták. Terméklistája jelentősen bővült: 12 féle pótkávé mellett, még további 44 féle édesipari terméket állítottak elő, pl. teaízesítőt, krémporokat, cukorkát, pörkölt mogyorót.

A rendszerváltást követő privatizáció során, 1991-ben, a Győri Keksz és Ostyagyárral együtt a United Biscuits tulajdonába került. Az angol tulajdonos több éves mérlegelés után úgy döntött, hogy a profiljába nem illő gyáregységet értékesíti. A patinás cég így 1994-ben magyar-svájci tulajdonba került és MULTI-CIKÓRIA Kft. néven működik.

2021 NYARÁTÓL A VÁLLALKOZÁS AZONBAN MÁR 100%-BAN MAGYAR TULAJDONBA KERÜLT. Tevékenységét továbbra is a tradicionális cikória- feldolgozás és pótkávégyártás határozza meg, mely tevékenységi körben egyedülálló Magyarországon. TERMÉKEK

Az EzerJóFű Gyógynövény Kft. egy tudatos, küldetéssel bíró, az emberek egészséget szolgáló vállalkozás, Zalaegerszegen. Termékeik az első lépéstől az utolsóig „énkezűleg”, féltő gondoskodással készülnek. A felhasznált növényi alapanyagok méregmentesek, mert a gyógynövényeket vadon gyűjtik és termesztik hazánk egyik legtisztább vidékén, Göcsejben.  EzerJóFű tinktúrái = füvek, fák, virágok generációkon átívelő tudása kis üvegcsékbe rejtve. TERMÉKEIK

Cudy Future Kft. Nyíregyházán működik a környezetkímélő tisztítószereketet gyártó cég, a Naturcleaning termékcsoport fejlesztője és gyártója. A környezetvédő szemléletet is hordozó vegyipari cégek között a első egyika, aki hazánkban képviselni kezdi azt a ökológiai fenntarthatósági üzenetet, melyet háztartásokból kikerülő  a kémiai anyagok kibocsájtása okoz. A Naturcleaning termékek összetevői biológiai úton lebomlók, foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet és pálmaolah mentes termékek . Környezettudatos és egyben bőrbarát mosószer, mely a tisztító hatásából sem veszít.   Az országban egyedül biztosítjuk flakon csere programot . A tisztára mosott flakonokat visszagyűjti majd tisztítás után újratölti a flakonokat. Eddig 33 ezer flakon került vissza hozzájuk, mely így a körforgásba visszakerülhet. TERMÉKEIK

GOF HUNGARY - AZ ORSZÁG EGYETLEN ZABFELDOLGOZÓ ÜZEME

Nyíregyházán működik a GOF Hungary Kft, mely az ország egyetlen GLUTÉNMENTES ZABFELDOLGOZÓ üzeme. Demecserben termelik nagy szántóterületen a zabot, melyet más szántóföldi növények pollenjei nem érintik, ezáltal a termesztésben garantált gluténmentes alapanyag. A modern zab feldolgozó üzemben pedig csak zab kerül feldolgozásra, így itt sincs még nyomokban történő szennyeződés sem. Ilyen magas tisztaságú terméket többnyire külföldi termékeket vásárolhatunk. Most azonban élvezhetjük, hogy egy számunkra legközelebbi helyi forrásból, a legkisebb ökológiai teherrel juthat el hozzánk, - és nem csak a gluténérzékenyek számára- ez az egészséges, magas színvonalú zab alapú termék.

A feldolgozás az egész zabszemtől a legkisebb szemcseméretű zablisztig terjed, a gyártás folyamatában mindenhonnan kinyerve az ideális szemcseméretű termékfajtát. Hogyan is képzeljük ezt el: a gyártás az egész zabszemből indul, az első termék a TERMÉKEIK

Az Eden Premium fiatalos csapata már 2014 óta foglalkozik bio- és reformélelmiszerek forgalmazásával, gyártásával, importjával és disztribúciójával a Dél-alföldi régió központjában Szegeden. A cég története azzal a felismeréssel kezdődött, hogy hiányzik a piacról egy márka, amit olyanok is fogyaszthatnak, akiknek valamilyen ételallergiája van, de mellette fiatalos, lendületes, megfizethető és még jó minőségű is. 

A "Hazai Kosár" név alatt olyan terméket kínálunk, melyet az ország egy-egy térségének helyi termelői és élelmiszer előállítói nem állítanak elő, azonban kiváló  hazai kiegészítői a helyi kínálatnak. 

A Helyben a Jövőnk Szövetkezet tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy a helyi élelmiszer mellé a hazai élelmiszer kínálatot is feltérképezzük és a helyi kínálat mellé biztosítsuk azok minél szélesebb körű elérhetőségét. Reméljük, hogy az értékrend melletti együttműködésünkben a  DunaKosár termékkínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására.  TERMÉKEIK. 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
Vegán (élelmiszer, kozmetikum, tisztítószer)
Tojásmentes (élelmiszer)
Tejmentes (élelmiszer)
Parabénmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Pálmaolajmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Gluténmentes (élelmiszer)
Cukormentes (élelmiszer)
Bio, biodinamikus (élelmiszer)
Állatkísérletmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Előrendelhető
lejárat közeli termék
vegyszermentes
adalékanyagmentes
Ár szerint

Bio Berta Morzsolt Kakukkfű 20g

Felhasználási javaslat: levesek, pácok, húsételek, töltelékek ízesítéséhez. A szárított terméket fénytől-, nedvességtől óvva kell tárolni. 100% kakukkfű* *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék. Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01

1130 Ft / db
56.5 Ft/g

Bio Berta Morzsolt kapor 15g

Felhasználási javaslat: főzelékek, mártások, saláták ízesítéséhez A szárított terméket fénytől, nedvességtől óvva kell tárolni. Allergén anyagot nem tartalmaz. Kiszerelés: 15 gr/ papírzacskó ,  15g/ üveg Származási hely: Magyarország Összetevők: kapor* *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból számazó termék. Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01

1280 Ft / db
85.33 Ft/g

Bio Berta Morzsolt Majoranna 15g

Morzsolt fűszer szárítmány, ökológiai gazdálkodásból. 100% Majoranna. Kiszerelés: 15g, Papírzacskóban, utántöltő jellegű, hulladékszegény kiszerelésben.   *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék. Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01

1550 Ft / db
103.33 Ft/g

Bio Berta Morzsolt Oregánó 20g

Felhasználási javaslat: saláták, mártások, húsételek, pizzák ízesítéséhez. A szárított terméket fénytől-, nedvességtől óvva kell tárolni. Felhasználási javaslat: ízlés szerint. Összetevők: oregano morzsolt* *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék. Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01

1280 Ft / db
64 Ft/g

Bio Berta Nosztalgia bio Kakaópor 200 gr

Amíg a vaníliánál a Bourbon jelző a még finomabb addig a kakónál Criollo kakaóbab a legritkább és legfinomabb kakaóbab fajta. A világ teljes kakaótermelésének csupán 5%-át teszi ki a Criollo kakaóbab termesztése, kakaóporunk i ebből  a fajtából készül. Érezni a különbséget! Felhasználási javaslat: Mivel hozzáadott cukrot a termék nem tartalmaz, így tejben oldva, mézzel vagy bio csicsóka szirupunkkal édesítve finom kakaóital készíthető belőle, emellett sütemények készítéséhez is ajánljuk! Összetevők: kakaópor 10-12% kakaóvaj tartalommal* *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék. Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01 Allergén anyagot nem tartalmaz. Energiatartalom 100 gr-ban: Energia: 1333 KJ / 322 kcal  Fehérje: 20,4 g , Szénhidrát: 14,0 g - ebből cukor: 0,9 g,  Zsír: 10-12 g, - ebből telített zsírsav: 6,95 g,  Rost: 42,6 g. Só: 19,65 mg

2840 Ft / db
14.2 Ft/g

Bio Berta Pizza Fűszerkeverék 20g

Felhasználási javaslat: pizzák fűszerezésére, akár sütés előtt, akár fogyasztás előtt frissen rászórva. Összetevők: fűszerpaprika*, oregano*, feketebors*, bazsalikom*, koriander*, rozmaring*, kakukkfű*, vöröshagyma*, majoranna* ​A szárított terméket fénytől-, nedvességtől óvva kell tárolni. Adagolás: ízlés szerint Allergén anyagot nem tartalmaz. Kiszerelés: 20 gr / üveg *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék. Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. HU-ÖKO-01

925 Ft / db
46.25 Ft/g

Bio Fehérbab 25 dkg

Ellenőrzött bio gazdaságból származó tarkabab.  A fehérbab (vagy paszuly) a magyar konyha egyik alapvető, tápanyagokban gazdag hüvelyes növénye. Rendkívül sokoldalú alapanyag, amely kiváló fehérje- és rostforrás, emellett jelentős mennyiségű magnéziumot, káliumot és vasat tartalmaz. A fehérbab semleges íze miatt remekül fűszerezhető, és számos étel alapja lehet: levesek, főzelékek, saláták, krémek ... A termék 0,25 kg-os papírtasakos kiszerlésben kapható.   

550 Ft / csomag
22 Ft/dkg

Bio Tarkabab 25 dkg

Ellenőrzött bio gazdaságból származó tarkabab.  A tarkabab  a magyar konyha egyik legnépszerűbb szárazbabfajtája.  Kiváló alapanyaga a klasszikus Jókai-bablevesnek, babfőzeléknek, vagy akár tárkonyos bablevesnek. Tápérték: 100 gramm száraz tarkabab energiatartalma kb. 333-335 kcal. Rostokban és antioxidánsokban gazdag, magas a fehérjetartalma. A termék 0,25 kg-os papírtasakos kiszerlésben kapható.   

550 Ft / csomag
22 Ft/dkg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-10-15
Rendelhető 2026-10-06-ig

Biodinamikus Gála alma 10 kg

I.o  alma . ( 1 láda= 10 kg ) Méret 60-65 mm A Biodinamikus gazdálkodás a legrégebbi ökológiai szemléletű gazdálkodási forma egyben a legfenntarthatóbb művelést is biztosítja minden éghajlaton. A biodinamikus gazdálkodási módszerről tudományosan kimutatták, hogy a legalkalmasabb a talaj termékenységének megőrzésére. Ez az alapja a magas értékű élelmiszer-előállítás lehetőségének. A megbízható Demeter védjeggyel a fogyasztók a legkövetkezetesebb ökológiai termelést a kapják. A biodinamikus gazda a gazdaságra mint önálló organizmusra tekint és azt az adott hely sajátos szükségletei szerint alakítja. A talaj-típusok, a talajélet, a növényi- és állati világ mind közvetlen módon kapcsolódik egymáshoz. Az ember a kozmikus- és földi kölcsönhatások mellett alakítja ezeket tevékenységével. Termelő: Kávássy László - Jánkmajtis MIT AD NEKED, HA BIODINAMIKUS ALMÁT ESZEL? Nem csak a különleges ízét, napérlelte aromájának varázsát érezheted, hanem felveszed vele a kozmikus energiát is, az élet körforgását. A táplálék növényeink az Univerzum összesűrűsödött energiája.  Az alma több mint fizika fizikai anyag,- bibliai gyümölcs is.  Nem csak növényi kollagén- pektint, antihisztamin hatású  kvercetint, nyugtató káliumot, számtalan nyomelemet, vitamint hordoz hanem élő egység is. Benne él az almafa növekedési ereje az évszakok ritmusa.   Az embert csak élő energia tudja egészségessé tenni, fizikailag, lelkileg, szellemileg. Az elektródával, árammal, érlelő gázzal, erőltetve "érlelt" zöldségek, gyümölcsök, hideg, lélektelen, betegítő áramlatot visznek a szervezetedbe.  Betegség folyamatot, nem tud meggyógyítani a természet élő energiáját nélkülöző, vegyszeres "élelmiszer". Élő embert csak élő energia tud egészségben tartani és érzékennyé tenni a szellemire.  A vegyszerek, tartósítószerek nélkül fejlődő alma, élő természeti folyamatokat hordoz. A biodinamikus gazda a növények, állatok, rovarok életritmusával,  kozmosz  láthatatlan erejével összhangban dolgozik és gazdaságát mint a természet egy részét,  élő energiák egységét gondozza.  A holdnaptár, vetési naptár, vetésforgó, ami szerint a biodinamikus kertek "élnek" a Kozmosz a Föld, csillagállások lényének követése összhangban a napszakok, évszakok hatásával.   Mit ad neked, ha biodinamikus gazdaságban termelt almát eszel? A  hajnali harmatban a nyári esőben élő Nap, Hold és bolygók áramlását, a lepkeszárnyak lehelet érintését, a méhek teremtő rezgését,  madarak énekében élő életerőt. Amikor ilyen almát eszel nem csak fizikai anyagot eszel, hiszen az kiürül a testből, otthagyja, átadja lelkednek, szellemednek a Kozmosz erejét. www.kovacseleonora.hu    

8500 Ft / láda
850 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-10-15
Rendelhető 2026-10-06-ig

Biodinamikus Golden alma 10 kg

I.o  alma . ( 1 láda=  10 kg ) 65+ mm A Biodinamikus gazdálkodás a legrégebbi ökológiai szemléletű gazdálkodási forma egyben a legfenntarthatóbb művelést is biztosítja minden éghajlaton. A biodinamikus gazdálkodási módszerről tudományosan kimutatták, hogy a legalkalmasabb a talaj termékenységének megőrzésére. Ez az alapja a magas értékű élelmiszer-előállítás lehetőségének. A megbízható Demeter védjeggyel a fogyasztók a legkövetkezetesebb ökológiai termelést a kapják. A biodinamikus gazda a gazdaságra mint önálló organizmusra tekint és azt az adott hely sajátos szükségletei szerint alakítja. A talaj-típusok, a talajélet, a növényi- és állati világ mind közvetlen módon kapcsolódik egymáshoz. Az ember a kozmikus- és földi kölcsönhatások mellett alakítja ezeket tevékenységével. Termelő: Kávássy László - Jánkmajtis MIT AD NEKED, HA BIODINAMIKUS ALMÁT ESZEL? Nem csak a különleges ízét, napérlelte aromájának varázsát érezheted, hanem felveszed vele a kozmikus energiát is, az élet körforgását. A táplálék növényeink az Univerzum összesűrűsödött energiája.  Az alma több mint fizika fizikai anyag,- bibliai gyümölcs is.  Nem csak növényi kollagén- pektint, antihisztamin hatású  kvercetint, nyugtató káliumot, számtalan nyomelemet, vitamint hordoz hanem élő egység is. Benne él az almafa növekedési ereje az évszakok ritmusa.   Az embert csak élő energia tudja egészségessé tenni, fizikailag, lelkileg, szellemileg. Az elektródával, árammal, érlelő gázzal, erőltetve "érlelt" zöldségek, gyümölcsök, hideg, lélektelen, betegítő áramlatot visznek a szervezetedbe.  Betegség folyamatot, nem tud meggyógyítani a természet élő energiáját nélkülöző, vegyszeres "élelmiszer". Élő embert csak élő energia tud egészségben tartani és érzékennyé tenni a szellemire.  A vegyszerek, tartósítószerek nélkül fejlődő alma, élő természeti folyamatokat hordoz. A biodinamikus gazda a növények, állatok, rovarok életritmusával,  kozmosz  láthatatlan erejével összhangban dolgozik és gazdaságát mint a természet egy részét,  élő energiák egységét gondozza.  A holdnaptár, vetési naptár, vetésforgó, ami szerint a biodinamikus kertek "élnek" a Kozmosz a Föld, csillagállások lényének követése összhangban a napszakok, évszakok hatásával.   Mit ad neked, ha biodinamikus gazdaságban termelt almát eszel? A  hajnali harmatban a nyári esőben élő Nap, Hold és bolygók áramlását, a lepkeszárnyak lehelet érintését, a méhek teremtő rezgését,  madarak énekében élő életerőt. Amikor ilyen almát eszel nem csak fizikai anyagot eszel, hiszen az kiürül a testből, otthagyja, átadja lelkednek, szellemednek a Kozmosz erejét. www.kovacseleonora.hu    

8500 Ft / láda
850 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-10-15
Rendelhető 2026-10-06-ig

Biodinamikus Jonathán alma 10 kg

Biodinamikus Red Jonaprince alma 10 kg