Dunaújvárosi Kosár Közösség

Belépés / Regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink GyulaHázi Levendulás Kertje

GyulaHázi Levendulás Kertje

Isóné Gyulaházi Hajnalka vagyok, a Családom és én 2019 óta foglalkozunk szörpfőzéssel, immáron közel 30 féle gyógynövény - és gyümölcsszörpöt készítünk. Ezen kívül többek között  lekvárokat, chutneykat, birsalma sajtot  készítünk.

 Minden a levendulával kezdődött, van is egy levendulás kertünk Adonyban, mely számos rendezvénynek adott már otthont , mint például a Levendula Szedd Magad, Húsvéti forgatag, vagy éppen Tökfaragó nyílt nap. 

Iskolás, óvodás, táborozós csoportoknak tartunk foglalkozásokat .

Szeretgetni való állatok  gazdagítják a kertet, illetve 2025 őszén megnyitottuk a néprajzi gyűjteményünket, - várjuk az érdeklődőket.

A gyerekek vagy vállalkozó kedvű felnőttek  egy mezítlábas ösvényen is próbára tehetik talpacskáikat. 

2026 tavaszán üzembe helyezzük az  illóolaj lepárlónkat , így a hidrolátumaink és illóolajaink tárháza is bővül majd . Egyenlőre levendulát és muskotályzsályát dolgoztunk fel bérlepárlással.

Igyekszünk folyamatosan fejlődni, fejleszteni. Szívünket, lelkünket beletesszük- ahogy a logonkon is szerepel. 

 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
Vegán (élelmiszer, kozmetikum, tisztítószer)
Tojásmentes (élelmiszer)
Tejmentes (élelmiszer)
Parabénmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Pálmaolajmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Gluténmentes (élelmiszer)
Cukormentes (élelmiszer)
Bio, biodinamikus (élelmiszer)
Állatkísérletmentes (kozmetikum, tisztítószer)
Előrendelhető
lejárat közeli termék
vegyszermentes
adalékanyagmentes
Ár szerint

GyulaHázi Fűszeres szilva szörp

GyulaHázi készítésű fűszeres szilva szörp Termelte: Isóné Gyulaházi Hajnalka  Gyulaházi Levendulás Kertje  2457 Adony Vörösmarty utca 24/1  Összetevők:víz, szilva, cukor , fahéj, szegfűszeg , citromsav  Felbontás után hűtőben tárolandó,   2 héten belül elfogyasztandó.  Nettó tömeg:500 ml 

2000 Ft / üveg
4000 Ft/l

GyulaHázi Hársfavirág szörp

GyulaHázi készítésű hársfavirág szörp Összetevők: hársfavirág,víz,cukor,citrom,citromsav Felbontás után hűtőben tárolandó,  2 héten belül elfogyasztandó.  Nettó tömeg: 500 ml 

1500 Ft / üveg
300 Ft/dl

GyulaHázi Hidrolátum - Menta

GyulaHázi Menta hidrolátum  Vegyszermentes kertünkből aratott Mentha X Piperita lepárlása során keletkezett aromavíz , mely:   Testpermetként : Frissíti, hűsíti a fáradt , irritált bőrt.  Arc tisztítás során tonizálja a zsíros , fakó,aknés arcbőrt - pórus összehúzó , gyulladás csökkentő hatással bír. Hajápolásban segíti a fejbőr zsírosodását , viszketését csökkenteni. Kiszerelés 100 ml    Az illóolajok, aromavizek használatánál minden esetben körültekintően kell eljárni! Különösen a várandósság, a szoptatás ideje alatt, kisgyermeknél, idős, legyengült szervezetűeknél valamint bármilyen egészségügyi rendellenesség esetében kérje ki orvosa, ill. szakképzett aromaterapeuta véleményét!

2500 Ft / üveg
25 Ft/ml

GyulaHázi Kökény szörp

GyulaHázi készítésű kökény szörp Termelte: Isóné Gyulaházi Hajnalka  Gyulaházi Levendulás Kertje  Összetevők: kökény,vízcukor,citromsav Felbontás után hűtőben tárolandó,  2 héten belül elfogyasztandó.  Nettó tömeg: 500 ml

1800 Ft / üveg
3600 Ft/l

GyulaHázi Levendula szörp

GyulaHázi készítésű levendula szörp  Összetevők: morzsolt levendulavirág,víz,cukor, citrom, citromsav Tartósítószert nem tartalmaz, így felbontás után hűtőben tárolandó,illetve 2 héten belül elfogyasztandó. Nettó tömeg: 0,5 l 

1500 Ft / üveg
3000 Ft/l

GyulaHázi Levendulás sárgabarack lekvár

Gyulaházi készítésű levendulás sárgabarack lekvár    Összetevők: sárgabarack, cukor,szárított  levendula virág    Tartósítószert nem tartalmaz. Felbontás után hűtőben tárolandó, 2 héten belül elfogyasztandó.   

1500 Ft / üveg
4.78 Ft/ml

GyulaHázi Meggy lekvár

Gyulaházi készítésű meggy lekvár  Összetevők : meggy, cukor.  Tartósítószert nem tartalmaz, felbontás után hűtőben tárolandó,2 héten belül elfogyasztandó.  314 ml   

1500 Ft / üveg
4.78 Ft/ml

GyulaHázi Meggy szörp

GyulaHázi készítésű meggy szörp Termelte: Isóné Gyulaházi Hajnalka  Gyulaházi Levendulás Kertje  2457 Adony Vörösmarty utca 24/1  Összetevők:víz, meggy, cukor , citromsav  Felbontás után hűtőben tárolandó,   2 héten belül elfogyasztandó.  Nettó tömeg:500 ml 

2000 Ft / üveg
4000 Ft/l

GyulaHázi Mentaszörp

GyulaHázi készítésű mentaszörp Összetevők: menta, cukor, citrom, citromsav Tartósítószert nem tartalmaz, felbontás után hűtőben tárolandó, 2 héten belül elfogyasztandó. Nettó tömeg : 0,5 l 

1500 Ft / üveg
3000 Ft/l

GyulaHázi Muskotályzsálya szörp

GyulaHázi készítésű muskotályzsálya szörp Termelte: Isóné Gyulaházi Hajnalka Gyulaházi Levendulás Kertje 2457 Adony Vörösmarty utca 24/1 Összetevők: víz,muskotályzsálya , cukor ,citrom, citromsav Felbontás után hűtőben tárolandó, 2 héten belül elfogyasztandó. Nettó tömeg: 500 ml

1500 Ft / üveg
3000 Ft/l

GyulaHázi Muskotályzsálya szörp (CUKORMENTES)

GyulaHázi készítésű cukormentes muskotályzsálya szörp Termelte: Isóné Gyulaházi Hajnalka Gyulaházi Levendulás Kertje 2457 Adony Vörösmarty utca 24/1 Összetevők: víz,muskotályzsálya , eritrit+stevia ,citrom, citromsav Felbontás után hűtőben tárolandó, 2 héten belül elfogyasztandó. Nettó tömeg: 500 ml

1500 Ft / üveg
300 Ft/dl